3. FEJEZET~ Édes kis emlékek

 

Sziasztok! Nagy örömmel vettem észre, hogy már nyolc feliratkozóm van és kommenteket is írtok.  Nagyon büszkén és fellelkesülten olvastam el őket. Köszönöm szépen mindenkinek, aki az oldalsávban található kérdésekre válaszolt és ezzel elősegítette a szavazások értelmét (rossz és jót egyaránt fogadtam, hisz nem mindenkinek ugyanaz az ízlése). Szóval kommentelni és szavazni mindig is ér. 

 Itt a 3. rész és remélem ez is elnyeri a tetszéseteket. Nem is beszélek tovább. Jó olvasást!

-Mégis hol a fenébe voltál tegnap este?-kérdezte Julie másnap a suliba érve.
-Otthon. Hol máshol? Még el is búcsúztunk, nem emlékszel?
-Persze, hogy emlékszem.Csak tudod... anyukád az este hívott, hogy nem vagy otthon és küldjelek haza mert már késő van.Teljesen ki volt kelve magából.
-Csak bementem gyorsan a könyvtárba, mert láttam egy nagyon érdekes könyvet és teljesen belefeledkeztem.-Hazudtam. Nem tudom miért, pedig már a találkozásunkkor tudtam, hogy megbízhatok Julieban,  de mégsem mondtam el. Valami nem engedte, hogy bármi igazat is kiejtsek a számon ezzel kapcsolatban.
  A csengőre riadtunk fel mindketten a gondolatmenetünkből. Épp Juliera néztem volna, jelezve, hogy ideje indulnunk, de ő már a folyosó túlsó végén sétált be a terembe. Hát, végül is gyorsan tud futni, biztos csak elbambultam és nem vettem észre, hogy elindult. Felkaptam a táskám és indultam volna utána, de valami ráfonódott a csuklómra és nem engedett mozdulni. Jeremy Watson keze volt az. Azt hiszem fölöttem jár eggyel, 11.-ben.
-Engedj el, mert elkésem óráról!-utasítottam, mintsem kértem.
-Előbb beszélnünk kell!
-Nem ér rá órák után?-Nem vagyok az a "Legyünk ott minden órán és nyerjük el a tanárok kedvence díját" diák, de most kifejezetten éreztem, hogy órára kell mennem. Muszáj.
-Na jó. Én megpróbáltalak szépen megkérni, de úgy látszik téged ez nem hatott meg.-Ezzel megfogta az államat és kényszerített, hogy belenézzek a szemébe.... és beugrott. Ez a smaragdzöld szem apró kis fekete pöttyökkel.... a Támadóm. Amint Jeremy meglátta a szememben a felismerés és ijedtség szikráját, önelégült mosoly terült szét az arcán. Egy nyöszörgés hagyta el ajkaimat, és mozgolódni kezdtem. Minél hamarabb ki akartam jutni ennek a srácnak vagy nem tudom minek a karmai közül.
-Kérlek, ne bánts! Nem tudom mit tettem ellened, de nem volt szándékos, bármiről legyen is szó.-esdekeltem.
-Ha még egyszer megszólalsz, esküszöm, hogy kiverem belőled az utolsó szusz levegőd is és nem lesz már ilyen csini pofikád, mint most. Most pedig indulás a mosdó felé!-teljesen megrémültem. A kezem reszketett, a lábam mintha nem akart volna elbírni. Teljesen leblokkoltam. Most meg akar ölni? Nem tudom.
-Engedd el! Ki mondta neked, hogy hozzányúlhatsz?!-szólalt meg egy ismerős, határozott hang. Justin Bieber hangja.
-Bocsáss meg uram, de azt hittem elbeszélgethetek vele a te javadra.-Felelte félénken Jeremy.
-Csak akkor, ha megengedem és főleg nem bánthatod. Azt gondoltam a tegnap este folyamán ezt megértetted.
Oké. Most mi van?? Uram? Tegnap este? Ha megengedi? Mi a franc folyik itt, valaki elmagyarázná? Nyugi Ivy! Nagy levegő, kifúj..... Ne, ne , ne és ne. Nem lehet, hogy Justin volt az, akitől Jeremy úgy megriadt az éjjel. Ez lehetetlen. Eleve az is, hogy bármelyikük is macskaszerű izé lehetne.
-Ti...ti...át tudtok változni...izé...macskákká?-dadogtam.
Választ nem kaptam, de a következő, amire emlékszem, hogy valaki izmos, biztonságot adó karjaiban fekszem. Odabújtam a mellkasához, mert kicsit fáztam. Csak a sötétség volt és két lény nyugodt szuszogását lehetett hallani. Az egyik az enyém volt. Be és ki, be és ki. Ez a megnyugtató ritmus az álmaimba sodort. Újra. Talán örökre. Ki tudja? Most már bármi lehetséges.

                                                          *______*

-Hol vagyok?-kérdeztem,de nem jött válasz. A saját szobámban voltam. Hogyan kerültem ide? A tegnapból csak arra emlékszem, hogy Julieval veszekedtünk, bár fogalmam sincs miről, aztán becsöngettek és elmentem órára. Vagy mégsem? Nem emlékszem. Semmire sem emlékszem. Kinéztem az ablakomon és a csillagos ég varázslatos látványát szívtam magamba. Szóval este van. Ez jó. Nyugodtan aludhatok tovább, és nem kell belefeledkeznem az érthetetlen emlékeimbe. Oldalra fordultam, de be kellett fognom a számat, hogy fel ne sikítsak. Ugyanis egy fiú feküdt mellettem az ágyamban. Ez a fiú Justin volt.
-Mi a ......?
-Csak aludj, cica! Te is fáradt vagy.-szólalta meg.
-Miért vagy az ágyamban?-kérdeztem.
-Hát még erre sem emlékszel?-válaszolt a kérdésemre azzal a félszeg mosolyával.
Falfehér lettem.